Holisztikus szemléletű kozmetikus Kiskőrösön

Luxus gondoskodás,
valódi eredmények

A szépség biztos kezekben.

Nagy Anikó sminkes és kozmetikus Kiskőrös · Bajcsy-Zsilinszky u. 1.

Szia,

örülök, hogy itt vagy!

Nagy Anikó vagyok, sminkes, kozmetikus és Matrigen márkanagykövet.

A szépségápolás már gyerekkorom óta része az életemnek, de komolyabban 2018-ban, a MAC-nél kezdtem el a sminkes pályafutásomat, ahol végleg eldöntöttem, hogy a szépségiparban szeretnék dolgozni. 2020-ban kezdtem a kozmetikus tanulmányaimat Szegeden, a gyakorlatomat pedig Budapesten, később pedig Szegeden szereztem alkalmazottként.

A képzés alatt teljesen beleszerettem a kozmetika világába, ami azóta is töretlenül nő.

Saját kozmetikámat 2024 tavaszán nyitottam Kiskőrösön, azóta nagyrészt a szalon körül forog az életem.

Folyamatosan figyelem az újdonságokat, és képzésekre járok, hogy mindig a legjobb kezeléseket, hatóanyagokat nyújtsam Vendégeim számára. Imádok kísérletezni és csak a legjobb minőséggel érem be – így addig semmit nem vezetek be, amíg magamon ki nem próbálom az új kezelést és győződök meg annak hatékonyságáról.

Ha egy olyan szakembert keresel, aki lelkiismeretes, maximalista, figyel rád és a Te biztonságod, illetve elégedettséged a legfontosabb, keress bizalommal!

„Szakértelem, őszinte figyelem és gondoskodás – minden alkalommal.”
01

Naprakész szakmai tudás

Folyamatosan tanulok és képzem magam, hogy a leghatékonyabb megoldásokat kínáljam.

02

Prémium kozmetikumok

Kizárólag magas minőségű, hatékony, professzionális kozmetikumokat használok.

03

Ajándékutalvány

Ha meglepnél valakit, ajándékutalvány vásárlására is van lehetőséged, tetszőleges értékben.

04

Online bejelentkezés

A Salonic segítségével bármikor gyorsan és egyszerűen be tudsz jelentkezni.

Időpontfoglalás →

Személyre szabva, Neked

Kezelések, amelyekben
jól érzed magad

01

Dióda lézeres szőrtelenítés

Hatékony és biztonságos tartós szőrtelenítés, minden bőr- és szőrszínen alkalmazható technológiával.

Lézeres szőrtelenítő kezelés
02

Matrigen arckezelések

Személyre szabott bőrmegújító kezelések gépi hatóanyagbevitellel, többféle bőrproblémára.

Matrigen arckezelés
03

Vagheggi arckezelések

Növényi alapú, olasz fitokozmetikai kezelések fejlett hatóanyagokkal és különleges illatterápiával.

Vagheggi professzionális kozmetikumok
04

ND-YAG lézer

Carbon peeling, valamint megunt vagy elrontott smink- és testtetoválások célzott eltávolítása.

ND-YAG lézeres kezelés
05

Smink & önsminkelő workshop

Természetes szépségedet kiemelő alkalmi és menyasszonyi sminkek, valamint személyre szabott workshopok.

Menyasszonyi smink készítése
06

Szempilla & szemöldök

InLei szempilla lifting és szemöldök laminálás tartós festéssel, a természetes vonások hangsúlyozására.

Szempilla lifting és szemöldök laminálás eredménye

Készen állsz a megújulásra?

Szolgáltatások
és árak

Érvényes 2026.07.01-től. Az árak alkalmanként értendők, és az időpontfoglalással automatikusan elfogadásra kerülnek. Kizárólag magánszemélyeket szolgálok ki.

Lézeres szőrtelenítés

  • „XS” területBajusz, áll, kézfej, hascsík, tarkó8 500 Ft/alkalom
  • „S” területHónalj, nyak elöl, teljes arc, bikini vonal, fenék belső ív, mellbimbó13 000 Ft/alkalom
  • „M” területAlkar, mellkas, has, teljes intim, teljes fenék, comb, lábszár22 000 Ft/alkalom
  • „L” területTeljes kar, hát, has, láb32 000 Ft/alkalom
  • Kedvezményes bérlet6 alkalom együttes kifizetése esetén ajándék 7. alkalom
  • „Essentials” csomagTeljes intim + hónalj + lábszár45 000 Ft/alkalom
  • „Full Body” csomagTeljes kar + hónalj + teljes intim + teljes láb80 000 Ft/alkalom

3+ testrész esetén 15% kedvezmény.
Az XS, S, M és L területek feltüntetett árai egy testrész egy alkalmára vonatkoznak.

Matrigen arckezelések

  • Skinbooster kezelés100%-ban személyre szabott hatóanyagokkal, minden bőrtípusra30 900 Ft
  • NMN Smart-AgingIntenzív fiatalító arckezelés30 900 Ft
  • Lysonome™ PDRNLuxus bőrfiatalítás lazac DNS és növényi őssejt kivonatokkal32 900 Ft
  • LipoExosome SkinBoosterDNS-szintű bőrmegújító és szövetregeneráló kezelés lipoexoszómákkal és őssejtekkel34 900 Ft
  • B-Tox PeelSzilícium mikrotűs, intenzív bőrmegújító arckezelés34 900 Ft
  • Hexa - Pigmentfoltok ellenSav nélküli pigmentfolthalványítás34 900 Ft
  • MesoTox - AirMesoTű nélküli hatóanyagbevitel AirMeso segítségével, steril MesoTox ampullával39 000 Ft

Minden kezelés 2 gépi hatóanyagbevitelt tartalmaz: dermapen, vagy tű nélküli mezoterápia és ultrahang vagy rádiófrekvencia.

Vagheggi arckezelések

  • EquilibriumNormalizáló, tápláló arckezelés12 900 Ft
  • RehydraMélyhidratáló arckezelés17 500 Ft
  • BalanceFaggyúszabályzó arckezelés zsíros bőrre17 500 Ft
  • Bright FormulaBőrmegújító hámlasztó arckezelés18 500 Ft
  • Lime CVitaminos ápolás antioxidánsokkal19 500 Ft
  • Emozioni PlusGyulladáscsökkentő, nyugtató arckezelés19 500 Ft
  • IntenseIntenzív, neurokozmetikai arckezelés21 900 Ft
  • Delay Infinity„Botox” hatású, fiatalító arckezelés23 900 Ft
  • 75-25 LongevityTelomer-védő, fiatalító, luxus spa kezelés NAD+ hatóanyaggal29 000 Ft

ND-YAG lézer

  • Carbon PeelingGyulladáscsökkentő, ránctalanító hatású hámlasztó kezelés. Bérlet esetén 19 900 Ft/alkalom.25 000 Ft
  • Sminktetoválás eltávolításSzemöldök vagy ajakkontúr20 000 Ft
  • Testtetoválás eltávolítás5 × 5 cm-es terület25 000 Ft
  • KonzultációElőzetes konzultáció, melynek díja levonódik a kezelés árából5 000 Ft

Szempilla & szemöldök

  • Szemöldök-, szempillafestésHibrid festékkel2 700 Ft
  • Szempilla liftingInLei Lash Filler tartós festéssel14 500 Ft
  • Szemöldök laminálásInLei Brow Bomber tartós festéssel11 500 Ft

Gyanták

  • Szemöldök1 800 Ft
  • Bajusz1 800 Ft
  • Áll1 800 Ft
  • Alkar2 100 Ft
  • Hónalj2 000 Ft
  • Teljes kar2 700 Ft
  • Mellkas2 200 Ft
  • Derék2 000 Ft
  • Has2 000 Ft
  • Bikini2 500 Ft
  • Teljes intim5 000 Ft
  • Comb3 200 Ft
  • Lábszár3 000 Ft
  • Teljes láb5 500 Ft
  • Hát4 500 Ft

Sminkek

  • Alkalmi sminkSmink minden alkalomra11 000 Ft
  • Menyasszonyi sminkPróbasmink nélkül15 000 Ft
  • Menyasszonyi sminkPróbasminkkel27 000 Ft
  • Önsminkelő workshopTanuld meg kisminkelni magad! Minden eszközt biztosítok.27 500 Ft

Az esküvő napján a hozzátartozók sminkjét kedvezményesen, fejenként 10 000 Ft-ért készítem el. Kiszállás minimum 4 főtől; Kiskőrösön belül 3 000 Ft, Kiskőrösön kívül 3 000 Ft + 100 Ft/km.

Egyéb

  • JokoBlend HydroJelly maszk pakolás - önmagában5 000 Ft
  • JokoBlend HydroJelly maszk pakolás - kezelés mellé2 000 Ft
  • Hegkezelés15 000 Ft
  • Hydra beauty - gépi pórustisztítás3 500 Ft

Tapasztalatok első kézből

Vendégeim
mondták

★★★★★
„Mindig kedves, profi, alapos és színvonalas szolgáltatás. Ajánlom!”
★★★★★
„Nagyon szuper modern kezelések, Anikó pedig nagyon kedves! 🥰”
★★★★★
„Mindig szeretek Anikóhoz menni, mert nagyon jó szakember, mellé pedig kedves is. Alaposan és felelősségteljesen választja ki a vendég számára megfelelő kezelést. A bőröm gyönyörű lett, pihentem, mellé jót beszélgettünk. Csak ajánlani tudom őt.”
★★★★★
„Alapos és kíméletes kezelésben volt ismét részem. Mindig örömmel térek be Anikóhoz, ő pedig a legnagyobb szeretettel és szakmai tudással várja vendégeit. Már várom a következő alkalmat🤗”
★★★★★
„Szuper hely, nagyon kedves barátságos hölgy, fantasztikus vendég szeretettel, oda figyeléssel végezte a munkáját! Csak ajánlani tudom, de azért hagyatok nekem is időpontot!”
★★★★★
„Nagyon szép, igényes a hely. Szolgáltatásnál elmondta alaposan mire számítsak, mi miután következik. Előtte nagyon kedvesen megkínált vízzel is. Kedves, barátságos az Anikó és igazán jó beszélgetés alakult ki a folyamat közben. Teljesen megvagyok elégedve.”
★★★★★
„A legjobb kozmetikus a vidéken! 🤩”
★★★★★
„Teljes mértékben meg vagyok elégedve. Csakis 5*ot tudok adni 😊”
★★★★★
„Mindennel tökéletesen elégedett vagyok! 🤗”
★★★★★
„Kedves, segítőkész és nagyon nagy szakértelemmel rendelkező hely, nagyon ajánlom mindenkine! 😊”
★★★★★
„Igényes környezet, kellemes hangulat, kiváló szakértelem és nagyon ügyes kezek. Ez Anikó! Ha szépülni vágysz, akkor itt vagy a legjobb helyen!”
★★★★★
„Profi szolgáltatás, kedves hozzáállás, kedvező árak. Ajánlom”
★★★★★
„Kedves, profi, türelmes, mint mindig.”
★★★★★
„Anikó nagyon profi. Maximális odaadással, szakmai tudással rendelkezik. Rendkívül kedves, készséges. Csodás sminket kaptam Tőle. Szívből ajánlom 🥰🥰”
★★★★★
„Szakmailag magasan képzett kozmetikus.Örülök,hogy Rátaláltam. Rugalmas, kedves, mindig várom,hogy újra johessek 😊”
★★★★★
„Maximális minden! 🩷 Hozzáértő, kedves, informatív, figyelmes.”
★★★★★
„Köszönöm, hogy a lézeres szőrtelenítő élményt a legkellemesebbé varázsolod számomra kedves Anikó! 🤗”
★★★★★
„Anikó nagyon kedves és profi a gyantázásban! A többi szolgáltatását igaz nem próbáltam, de minden bizonnyal a többit is ugyanolyan szívvel-lélekkel végzi. :) Örülök nagyon, hogy rátaláltam!”
★★★★★
„Anikó a legügyesebb, legkedvesebb kozmetikus, akivel valaha találkoztam! Szuper anyagokkal dolgozik, a bőrőm és ezáltal én is nagyon hálás vagyok neki! Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki luxus minőségű szolgáltatásra vágyik elérhető áron!”
★★★★★
„Minden rendben ment, mint mindig. :)”
★★★★★
„Csak ajánlani tudom mindenkinek Szuper”
★★★★★
„Gyönyörű kis szalon, rugalmas időpontok, Ani személyisége és szolgáltatásai tökéletesek! Totál feltöltődés!”
★★★★★
„Nagyon meg vagyok elégedve mindennel :)”
★★★★★
„Arckezelésre és gyantára járok Anikóhoz, szeptembertöl pedig lézeres kezelésre is fogok menni. Szakmabeliként öszintén ajánlom, mert hónapok óta minden egyes alkalom után nagyon elégedetten távozok, pedig én tényleg kényes vagyok e téren. Bátran foglalj hozzá idópontot, ha valóban profi és kedves kozmetikust keresel!”

Találkozzunk!

A szépséghez vezető utad
itt kezdődik.

Előzetes bejelentkezés alapján, keddtől szombatig várlak szeretettel.

Időpontfoglalás
Időpontfoglalás

Időpontfoglalás